A szülőképes korú hölgyek sokszor egy elutasítás mögött azt az indokot látják, hogy biztosan azért nem őt választották, mert ugyebár szülőképes korban vannak. Ha az interjún erre netán rákérdeztek (ami persze tilos), akkor persze jogos, de egyébként nem. Ilyen cégnél nyilván nem is szívesen dolgozna az ember lánya.

Kihalóban van tehát az a szűkagyú menedzser fajta, akinél ez még döntési szempont. Nagyon sok olyan pozícióra visznek a munkaerő-közvetítő cégek embert, ahol a befutó jelöltek mindegyike nő. A rajtuk keresztül felvett, 25-35 év közötti jelöltek között a nők aránya közel 60%, pedig ennél a korcsoportnál gondolhatnátok, hogy a férfiak javára billen a mérleg. Úgy látom, hogy a KKV-k, illetve a magyar cégek igyekeznek minimalizálni az "anyasági" kockázatot és az azzal járó munkáltatói terheket. Míg a sokat szidott nemzetközi cégekre ez a kizárólag költségközpontú gondolkodás nem jellemző.

Egy komoly cégnél a szülési potenciál már nem döntő szempont. Befolyásolhatja a döntést, de nem nyom annyit a latban, mint gondolnánk. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kötik ki előre, milyen nemű legyen a jelölt - de ez ugye nem egyenértékű azzal, hogy "jaj, biztos szülni fog", hiszen itt eleve a női nemű jelölteket ejtik ki a szórásból.

Ha mégsem szeretnének hölgy jelöltet, akkor azt már eldöntik a keresés elején. Persze a hirdetésben ez nem jelenhet meg, így futjuk a felesleges köröket. A hölgyek pályáznak, majd automatice lemondásra kerülnek - ideális esetben legalább kapnak egy általános visszajelzést, hogy nem. Ez persze senkinek sem jó, megy a maszatolás, hogy ha valaki rákérdez, miért nem őt.

Három esetben szokták a férfi jelölteket preferálni:
1. csak nők vannak az osztályon
2. 3-4 kolléga váltófutás jelleggel, vagy egyszerre elmegy szülni a cégtől / az osztályról. Ekkor a vezető mosolya azért nem őszinte, és persze a többi kolléga, akire rászakad a meló, az új emberek betanítása, stb. szóval inkább egy fiút várnak
3. ha a munka jellege olyan, hogy csak egy férfi tudja elvégezni (banális, de pl. havi 2 alkalommal 25 kg-os dobozokat kell átrakni A-ból B-be, egyébként el tudná látni nő is a munkakört)

Úgy gondolom, mind a három eset valahol érthető, de ugyebár egyik sem publikálható, mondható, mert akkor megy a levél az ombudsman-nak, Egyenlő Bánásmód Hatóságnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr931945002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása