A 2008 okróberében hazánkban is beköszöntött gazdasági világválságnak már voltak korábban is előjelei, de azért a többség számára sokkoló volt az "érkezése". A vállalatok többsége létszámstop-ot hirdetett, majd sajnálatos módon beindultak az elbocsátások. A beruházások, a fogyasztás visszaesett, és mivel a globális gazdaságban minden összefügg, az egyes szektorok visszaesése a vevői és beszállítói láncokon keresztül elért szinte mindenkit.

2009 a visszaesés éve volt, a kormányok súlyos pénzeket fordítottak a bankszektor megmentésére, és a gazdasági növekedés beindítására (pl. roncsprémium segítve az autóipart, létszámukat megörző vállalatok bérkompenzációja, stb.). Szerkezeti reformokról persze szó sem volt egyik európai országban sem (de még az USA-ban sem), így a pénzpumpa nem hozta meg a várt növekedést, csak 1-2%-os bővülésre futotta 2010-ben. Persze ettől egy kicsit mindenki úgy érezte, hogy jövünk ki a válságból, csak persze nem olyan gyorsan. A fogyasztás csak egy-két országban nőtt, itthon meg az eladósodottság és az alacsony megtakarítási hajlandóság miatt legjobb indulattal is csak stagnált. A munkanélküliség sem csökkent érdemben, és több országban is aggasztó a fiatalok munkanélküliségének folyamatos növekedése, amely a munkahelyek további bővülésének hiányából fakad.

2011 már az adósságválságról, az EU válságáról szól, és beigazolódni látszik, hogy pénzzel önmagában nem lehet hosszútávon megoldani a struktúrális problémákat. Eljutottunk oda, hogy a jövő év recesszióval fenyeget, és sajnos ismét elbocsátásokról lehet hallani. Attól tartok, figyelve a piaci szereplőket, hogy januárban is folytatódnak a most elkezdődött leépítések. Az állásportálokon ismét csökken az álláshirdetések száma. Igaz, ez az év végi leeresztésnek is köszönhető, de azért ha a vállalatok zöme jövőre is bővülést tervezne, akkor nem csökkent volna ilyen mértékben. Ne legyen igazam, de azt gondolom, hogy ismét nehéz év előtt állunk, amely munkaerő-piaci szempontból leginkább 2009-re fog hasonlítani.

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr223474296

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Profi túlélőcsomag 2011.12.20. 09:07:17

   Kiszámíthatatlanság ellen Kalmopyrin helyett, Rambó-kés túlélő megoldások az üzletben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.12.19. 10:35:18

milyen lesz 2011? egy szóval: szarabb.
eat the rich.

Bambano 2011.12.31. 01:47:50

mik azok a struktúrális reformok? és mit jelent a másik poszt címében az előregedés szó?

nem kellene vagy megtanulni magyarul vagy feltenni egy olyan böngészőt, amiben van helyesírás ellenőrző?

mernokbazis.hu · http://www.mernokbazis.hu/ 2012.01.06. 17:01:37

Az ipar 2012-ben is menni fog, így a mérnököknek idén sem kell aggódni. Ez persze nem vigasz a többieknek, de ha nagyobb lenne az ipar- amire folynak biztató kezdeményezések- mindenkinek biztosabb lenne a megélhetése, legalább közvetetten.

falconw 2012.02.23. 21:49:24

Üdv!

A blogomon elkezdek egy internetes állás és munkakereséssel kapcsolatos cikksorozatot. Konkrétan ki fogok próbálni (mert érdekel) néhány ilyen lehetőséget és erről megosztom a tapasztalataimat az olvasókkal. freelance.com és ehhez hasonló dolgokról van elsősorban szó. Meg mindenről amit ki lehet próbálni és lehet róla írni valamit.

allasszerzo.hu

olvasd el és ha tetszik emlékezz meg róla.

Lajos.
süti beállítások módosítása