az előző post folytatása:

- képes telefonon az önéletrajzban megjelölt szintű nyelvtudását bizonyítani egy tesztelés során

- interjún is képes erre

- ha késik, vagy nem tud elmenni az interjúra, időben szól

- felkészül az interjúra - ha ismert a munkaadó neve, utánanéz az interneten, legalább 15-30 percet szán erre

- felkészül az interjúra: tisztában van vele, mikor és hol dolgozott (nem vicc, van, aki belezavarodik a munkahelyeibe), mik voltak a feladatai, mik voltak az eredményei, konkrét adatokkal, esetekkel, példákkal tud előállni

- megfogalmaz kérdéseket (már a közvetítő cégnél is) - annak, aki komolyan veszi az adott állást, mindig van legalább 1-2 kérdése

- udvarias, diplomatikus, nyitott és pozitív kommunikáció jellemzi (értsd: nem a haveri körben használt kifejezésekkel tölti meg mondanivalóját, nem akarja "lenyomni" az interjúztatót, nem beszél feleslegesen, hanem a hasznos információ átadásra törekszik, eredményeit nem úgy adja elő, mintha elvárná, hogy ott helyben elájuljanak tőle, szívesen befogadja a másik fél által adott információt, érdeklődő, nem húzza a száját, ha tesztet kell kitöltenie, nem pocskondiázza a korábbi vagy jelenlegi munkaadóját, főnökét)

- az interjú után 1-2 sorban leírja magának, mit tudott meg, illetve utánanéz a cégnek, ha még korábban nem tette meg

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr612298009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambano 2010.09.20. 18:41:50

régebben egyszer próbálkoztam egy banknál. jött a szokásos fordulat: tegyem fel a kérdéseimet. feltettem, *MINDEGYIKRE* az volt a válasz, hogy banktitok.

Azt, hogy Emesét honnan a bánatos francból szedték össze, nem tartottam szükségesnek megkérdezni, jó eséllyel ez lett volna az egyetlen kérdés, amire kapok választ.