Több helyen is olvashatjátok, hogy az önéletrajzod ne legyen sablonos, próbáld magadra felhívni a figyelmet, hiszen több száz pályázat érkezik egy-egy pozícióra. Legyél különleges, ki kell tűnnöd a tömegből, de arra már kevés konkrét tanács érkezik, hogy ezt hogyan érd el.

Mert nem is lehet általánosan ilyen tanácsokat megfogalmazni. Mindannyian mások vagyunk, azok is, akik írják, és azok is mások, akik olvassák az önéletrajzot. Az, hogy mi egyedi, és kinek mi a túlzás, erősen szubjektív. Az már egy másik kérdés, hogy igazából arra nincs idő, hogy elolvassák szóról szóra, hanem átfutják. Ezért fontos, hogy inkább az információ minél egyértelműbb átadására kell törekedni, nem feltétlenül az egyediségre.

Ha minden releváns (és csak az) info benne van, akkor lehet elgondolkodni azon, hogy esetleg másfajta betűtípust használni, mint amit mások. Vagy kiemelni pár dolgot más színnel. Netán betenni pár elválasztó vonalat. Esetleg a munkahelyekhez bemásolni a cég logóját. Tehát olyan dolgok, amik nem erősek, mégis tetszetősebbé tehetik a dokumentumot. Ennél komolyabb, formabontó változtatás csak a marketingeseknél arathat osztatlan sikert, de ott sem kell elfelejteni, hogy nem biztos, hogy pont egy hasonlóan kreatív szakmabeli társunk olvassa először. Ezért nem szabad elszállni, mert könnyen azt az érzést keltheti egy villogó, 256 színből és egy rakás effektes képből álló önéletrajz, hogy a készítője nem volt teljesen tiszta, amikor ezt összehozta. Legyen igényes, de legyen informatív. A fő cél az információ átadása.

De ha netán tényleg nagyon egyedi akarsz lenni, az sem szerencsés, ha egy olyan önéletrajzot adsz be, amit nem is te raktál össze. Egy reklámügynökségnél dolgozó ismerős mesélte, hogy kaptak egy nagyon kreatív, otthon, különböző anyagokból összebarkácsolt "önéletrajzot", ami nagyon tetszett nekik. Behívták a srácot, akiről kiderült 10 perc után, hogy nem az ő ötlete volt, nem is ő csinálta, hanem egy haverja. Nem sült el valami jól a dolog.

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr812310218

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: website laten maken 2018.05.02. 14:51:24

Kerékpár bolt - Kerékpár turizmus - Kerékpár bolt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nick Papagiorgo 2010.09.20. 21:50:12

Kreatív önéletrajzot az készítsen, aki kreatív munkára jelentkezik (tehát a "médiában akar elhelyezkedni", vagy számítógépes programozó, aki meg akarja villantani tudását. A sors iróniája, hogy számítógépes programozók általában olyan kézzel írt, füzetből kitépett lapon adják be az önéletrajzukat,amelyen jól lehet következtetni a pályázó által a nap folyamán elfogyasztott ételekre és italokra is (azok különféle foltok formájában vannak jelen). Fene tudja, ez a kreativitás egyik formája.

Szóval, mivel lehet kitűnni a tömegből. Most hagyjuk azokat a dolgokat, hogy nincsenek benne helyesírási hibák, meg gót betűk, amik olvashatatlanok. A jó önéletrajz az álláshoz szabott (igen, mint a kísérőlevelet, az önéletrajzot is meg kell szerkeszteni küldés előtt, és tartalmazza 1. azt, hogy a pályázó tudja azt, ami a kiírásban a "követelmények" címszó alatt szerepel 2. a pályázó tudja azt is (vagy néhányat azok közül), ami a kiírásban az "előnyök" címszó alatt szerepel 3. ha a tudás még ennél is magasabb, akkor azt be lehet írni. A "magamról" rész nem azért van, hogy a gyurmaszakkört, a filatélia-klubot, a taekwondo-edzést, meg ezeket írjuk be. Merthogy az önéletrajzot elolvasók (sajna) a legkevésbé sem kreatívak, és a "megvan - pipa, nincs meg - mínuszjel" alapján olvasnak, nem azért, mert "buzik", hanem azért, mert pl. ezer önéletrajzot átolvasni, értelmezni, és közülük a legjobbat kiválasztani nem kis meló, és sajna ilyenkor nem nyílik nagy lehetőség az "ez nem túl jó, de kreatív" szempontok kifejtésére.

nemethv · http://backtotheukblog.wordpress.com 2010.09.20. 22:50:18

En szorakozasbol csinaltam egy ilyet: wyco.deviantart.com/art/Character-Sheet-CV-153336418 de sose hasznaltam fel semerre...:)

Nick Papagiorgo 2010.09.21. 19:58:07

@NViktor: tényleg tökjó. De a konsti elég alacsony, emiatt kevés a HP :)

Bambano 2010.09.22. 17:27:22

Jó ez a poszt... legyen egyedi az önéletrajzod, ne legyen sablonos, stb. stb. nesze itt az eu-s sablon, töltsd ki.

Nick Papagiorgo 2010.09.22. 20:06:24

@NViktor: sebaj, AD&D-ben a varázslók d4-el dobják a HP-t, harcosok meg d10-el, de láttam már életerősebb varázslót, mint harcost. Az a fránya kocka, ugye :)

Nick Papagiorgo 2010.09.22. 20:12:24

@Bambano: na, ja, de a "nem sablonos" nem azt jelenti, hogy ne használd a sablont, és egy kitépett kockásfüzet lapjára írj ceruzával (kézzel), vagy hogy használj nyugodtan kék, zöld lila betűket ötvenkettes betűnagysággal (késztesd gondolkodásra a HR-eseket! Használj fehér alapon fehér betűket!), hanem, hogy a tartalom, na az ne legyen sablonos:)A forma, az lehet sablonos, cska a tartalom nem :)