Persze többeknek alap, hogy ha egy megbeszélt találkozóról késnek, vagy nem tudnak elmenni, akkor szólnak. Mégis, sok HR-es, személyzeti tanácsadó panaszkodik, hogy hétről hétre előfordul velük, hogy nem megy el a jelölt, és nem is szól erről sem előre, sem utólag. Nyilván közbejöhet valami elkerülhetetlen, ami elfogadható, de legtöbbször mégsem erről van szó. Pl. az egyik közvetítő cég karrier felmérése szerint ha éppen rossz idő van, akkor sokkal kevesebben mennek el az előre leegyeztetett interjúkra, mint akkor, amikor süt a nap. Ez azért elgondolkodtató.

Interjúra nem elmenni és nem szólni, egyrészt, finoman szólva udvariatlan. Egy e-mail, egy telefon, egy rövid üzenet a recepción már elég lenne. Valószínűleg a pályázó sem örülne, ha egy randin felültetnék. Természetesen fordítva, a cég sem engedheti meg magának, hogy durván megvárakoztatja a jelöltet, vagy netán potyára rángatja el. 

Másrészt, azért is érdemes odaszólni, mert így elkerülhető, hogy a közvetítő cég vagy a munkáltató adatbázisában az álláskereső a "megbízhatatlan" kategóriába kerüljön. Ez kb. azt jelenti, hogy hiába pályázol legközelebb, munkát nem fogsz rajtuk keresztül kapni, el fognak utasítani. Nem szerencsés persze, ha a HR-es, tanácsadó személyes sértésnek veszi, ha nem jön el egy jelölt az interjúra külön értesítés nélkül. Általában nem is erről van szó. Hanem arról, hogy aki ennyit nem tesz meg, ezt nem hozza "otthonról magával", akkor sajnos más területen is lehetnek hiányosságok. Ráadásul a jelöltben benne van a kockázat, hogy később, a megbízó céghez sem megy el interjúra. Ez az eset viszont már nem csak a jelöltnek, hanem a személyzeti tanácsadónak is kínos, ezért ő minimalizálja a kockázatot azzal, hogy ha van egyébként jelöltje, nem nyúl olyanhoz, aki már "bizonyított".

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr292485985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nick Papagiorgo 2010.12.01. 19:22:43

Szerintem ez kb. úgy van, hogy vagy "otthonról hozza" ezt a jelölt magával (és magától szól) vagy nem, akkor viszont nem lehet rajta segíteni.

Jó, Te megírod, hogy szóljon előre, akkor "pünkt" ezt a hibát nem követi el, de elkövet majd mást, letegezi az interjúztatót, vagy efféle.

Bambano 2010.12.04. 00:32:53

Ez most a hr-eseknek szól? hogyha valami akadály miatt nem tudják elvégezni a munkájukat, szólnak?

hogy nem húznak el a balfenéken hónapokra? hogy ha egy állásközvetítő cég kirúgja a munkatársát, akkor a munkát átadják egy másiknak?

vagy miről is szól ez a poszt?