Az EU-ban a 23,2 millió állástalan közel 21 %-a a 15-25 éves korosztályba tartozik. Magyarországon ez az arány még ennél is magasabb, 28,9%, ami az 5. legrosszabb adat - Spanyolország vezet 42,8%-al, de ott a teljes népességre vetített munkanélküliségi ráta is majdnem a duplája, mint itthon.

A legfőbb oka ennek, hogy a vállalatok most, amikor még igen óvatosan bővítik emberi erőforrásaikat, "önző" módon többnyire már tapasztalt munkatársakat keresnek, akiknél az alapvető munkavégzéshet szükséges készségek, ismeretek betanítását megspórolhatják. Az elöregedő társadalom, a válság és az egyre nehezebben fenntartható nyugdíjrendszer miatt az emberek tovább kénytelenek dolgozni. A termelési és szolgáltatási folyamatok automatizálása, a folyamatos hatékonyságnövelési és költségcsökkentési kényszer miatt az emberi erőforrás, mint az EU több államában drága erőforrás kiváltása gépekkel, számítástechnikai megoldásokkal szintén csökkenti a szabad munkahelyek számát. Amit eddig pl. 20 ember elvégzett, most megoldják egy szoftverrel. Az állam kénytelen ösztönözni a kismamák, csökkent munkaképességűek foglalkoztatását teljesen érthető okokból, így ők is csökkentik a fiatalok számára elérhető állások számát.

Persze vannak olyan területek, ahol lenne munka. De a fizikai munkák nagy része a fiatalok számára nem "trendi", illetve elvégzésükhöz túlképzettek, így ezeket a munkákat fejlődő országokból érkező bevándorlók végzik el. Felborultak az arányok, és egyelőre nincs olyan változás, ami afelé mutatna, hogy ez a trend vissza fog egyhamar fordulni.

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr72659644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemethv · http://backtotheukblog.wordpress.com 2011.02.14. 20:29:03

Nem tudom, szerintem ez nem onzoseg hanem az uzleti logika igy diktalja. Bolondok lesznek felvenni frissdiplomasokat amikor azok csak addig maradnak ameg elerik azt a tudasszintet h beirhassanak valamit az oneletrajzba, es mire a cegnek valami hasznuk lenne belole, lelepnek.

Kotit 2011.02.15. 09:03:50

Min csodálkozunk? A termelés zömét viszik egyre keletebbre az olcsó munkaerő miatt, a csoró keletiek meg vándorolnak nyugatra.
Szal egyre kevesebb munkára egyre több ember jut...

spinat 2011.02.15. 09:14:05

na igen, azt is mellé kellene tenni, hogy mennyi az üres állás. Európában boldog-boldogtalannnak van valamilyen diplomája, és azzal már derogál alacsonyabb munkakörben kezdeni. Mindenki egyböl középvezetö akar lenni.

nickelbolha 2011.02.15. 09:47:40

Nem igaz, előszeretettel vesznek föl képzetlen, könnyen alakítható fiatalokat, az 50 felettieknek nem sok esélye van új munkát találni..

Ngelina 2011.02.15. 09:49:50

Kotit & Spinat: mindkettőtökkel egyetértek...
Sztem még annyi, hogy két ok miatt már egy tel. üfszolgra is diploma kell. Ez a két ok, h túl sok a diplomások száma és riasztóan terjed egyfajta HR-bullshit, hogy a dimplomás=jó munkaerő, a diploma nélküli=vacak munkaerő.
Már egy sima banki ügyintézőnek is diplomást vesznek fel, pedig az elvárások nem kötődnek a felsőfokú végzetséghez (pl. minden átutalás mellé tukmálj az ügyfélre 2 másik terméket), de még a készségek sem (kedvesség, ügyfélcentrikusság pl.).
A nyelvtudást is elvárják pedig azért elég kevés helyen kell az iroda minden egyes dolgozójának beszélni idegen nyelvet.
Szóval ezek után még azt sem nevezném irreálisnak, ha egy friss diplomás úgy jön ki a suliból, hogy a multikhoz rohanva elvárja a nettó 180-at, pedig még a tojáshéj a popsiján van, csak épp diplomája meg elméleti közőpfokú nyelvtudása van.
Aztán nagyot néz, amikor 3 év múlva egyszer csak bejelenti a multi, hogy a részleget átteszik a Fülöp-szk-re, vagy Indiába, vagy keletebbre.
A közélvezetői ambíciókat nagyban táplálja az a hibás gyakorlat, hogy a multiknál általában tényleg bárki csopvez lehet, vezetői képességekre való tekintet nélkül mert csak az eredményre kell koncentrálni, és hajcsárnak a fiatal jobb.
Így hát bekerülnek, benyalnak és max 27 évesen már "managerek". Pedig azt sem tudják, mint jelent ez a szó.
Ja, és utána általában ők dirigálnak a postban említett tapasztalt munkatársaknak, akik -a posttal ellentétben - nem annyira keresettek, mert már nem olyan befolyásolhatók, szülő/családalapító korban vannak és a tapasztalatukért a cégnek annyit kellene fizetni, mint a fiatal managernek kell.
És ezért áron alul értékesíti a tapasztalatait az, aki nem lett már fiatalon középvezető.

Két főbb karriertípus létezik: a vezetés felé illetve a specializáció felé törekvő. Találjátok ki, melyik keres többet, és melyiknek stresszesebb az élete.
A fent említett apasztalt munkaerők közül sokan éppen azért vállalják áron alul a munkát mert a család miatt fontos a kezelhető stressz-szint. Na, ők csak mosolyognak a fiatal, stresszes managereken. Néha ez a mosoly keserű de akkor az ember ránéz a gyerekeire...

Na, hát ez is egy tendencia. Van még több is, azokról írjon más :)

isti77 2011.02.15. 09:54:54

Hát igen, ahogy a cikkben és néhány kommentben is leírták már, talán a pályakezdők igényeiből is vissza kellene venni valamelyest (elsősorban anyagi téren), és nem ártana szem előtt tartani azt az aranyszabályt, hogy először leteszünk valamit az asztalra, és majd esetleg utána követelhetünk.

kacsa232 2011.02.15. 10:07:44

@nickelbolha: bezonyám...személyes tapasztalatom nekem is. Az 50 év felettiekkel már nem foglalkoznak. Főként a 20 és 30 közöttieket veszik fel,annak ellenére is,hogy nincs egy napnyi munkatapasztalatuk sem,hiszen ők könnyen "formálhatók".

kacsa232 2011.02.15. 10:10:21

@spinat: ok,ha szerinted az ügynöki állás,az valami komoly dolog...mert ilyenekből van egy rakás betöltetlen. Ha meghírdetnek egy gyári állást,akkor kb 30-40 ember jelentkezik rá. Szeretnének itt sokan dolgozni,csak egyszerűen nincs hol..:(

JohnHenry 2011.02.15. 10:28:36

másfél hónapja munkát keresek, nézem az összes rovatot, nagy baj van a világgal meg a HR-esek fejével, amikor motivációs levelet kérnek egy közterületfelügyelőtől, portástól meg diplomát.

spinat 2011.02.15. 10:50:19

@kacsa232: miért, szerinted nem komoly? mert lehet, hogy a sok büfé-ruhatár-liftkezelö diplomával ellátott 23 éves tényleg csak erre jó, vagy erre sem. De ugyanígy igaz egy közgázosra is, hoghy attól még hogy megvan a diplomája, még lövése sincs arról, hogyan müködik egy cég. Neki minimum középvezetöi állás kell.

lüke 2011.02.15. 11:41:58

nem haza van szarban!
a világgazdaság, meg akinek olyan szakmája van , hogy nem tud elhelyezkedni

lüke 2011.02.15. 11:43:06

@spinat:
sőt minél több van,annál kevesebbet ér
(az én szememben)

lüke 2011.02.15. 11:43:42

@JohnHenry:
MO diplomagyár, ennyit ér a diploma

nemethv · http://backtotheukblog.wordpress.com 2011.02.15. 12:47:49

@lüke: nem csak M.o. az, sajnos mindegyik europai ország az. Nezd meg pl Ausztraliaban mennyit fizetnek kétkezi munkásoknak (nem csak a bányászokra gondolok hanem pl vizvezetékszerelokre is)....iszonyuan sokat, mert ott is mindenki diplomas. Lassan itt is ez lesz.
Imadunk tuntetni az ingyen felsooktatásért, ahelyett hogy sokan akik másutt jobbak inkább szakmát tanulnának. Ehhez persze kéne hogy munkáltatói oldalon is reális elvárások legyenek...

JohnHenry 2011.02.15. 13:49:06

@NViktor: "Ehhez persze kéne hogy munkáltatói oldalon is reális elvárások legyenek..."

nem biztos, hogy erre gondoltál, de kedvenceim azok a hirdetések, ahol egyszerűbb lenne azt felsorolni, miben ne legyen 2-3 éves szakmai tapasztalatom (programozásról van szó egyébként).

pár napja volt egyébként egy cikk, talán a figyelőben, ott is rájöttek, hogy sok a diplomás, ráadásul kiszorítják a középfokúvégzettségűeket a munkaerőpiacról (ők meg a 8 általánost végzetteket fogják, ha ugyan találnak munkát), mert ugye trendi, hogy a portás is diplomás legyen (ez a portás-hirdetés pár napig még nem fog kimenni a fejemből, az tuti).

nemethv · http://backtotheukblog.wordpress.com 2011.02.15. 14:07:42

@JohnHenry: igen, erre.
Egy mellékszál, de kimondottan azon munkakoroknél ahol a szaktudás fontos (értsd nem pont a portás hanem inkabb szerelo), ha a delikvens azt a négy évet amit egyetemmel tolt a szakmájába olné, mire eljut a 22-23 éves korhoz, mar egesz jo tudasa es penze is lehetne talán. Igy meg sokakat nem vesznek fel mert tulkepzettek, amellett persze az adofizetok penzebol megy az oktatás jórészt.

[bocs, nem mindegyik ékezetem van meg.]
süti beállítások módosítása