A nyelvtudás elvárás tényleg "érdekes". Sajnos sok cég kitalálja, hogy az egy milyen jó "szűrő", nem pályázik így a "legalja" és emiatt sok pályázó azt gondolja, hogy tényleg nem komoly elvárás.

De ugyanakkor a közvetítő cégek hirdetéseinél azért kéne komolyan venni, mert a közvetítő cégek szolgáltatásait döntően nemzetközi cégek veszik igénybe, ahol a munkanyelv általában nem magyar. Emellett előfordul, hogy kéthetente betoppan valamelyik külföldi menedzser, aki hozzád szólhat, ő pedig úgy szocializálódott, hogy angolul mindegyik honfitársa beszél, itt hogy-hogy nem? Persze kivéve, ha francia... :) Bár akkor elvárja, hogy beszélj franciául.

Vagy felhívhatnak valamelyik külföldi irodából, hiszen kevés cég korlátozza működését 1-1 országra. Vagy a vevő/beszállító lehet külföldi, hiába, globális gazdaságról van szó, szóval sajnos vannak olyan pozíciók, ahol heti egy-két alkalommal, vagy havonta kell csak használni idegen nyelvet, de amikor kell, akkor tárgyalóképes szinten. Azaz elvárás, hogy tudd, de használni csak keveset tudod.

Aztán vannak olyan munkakörök, ahol nagyon intenzíven kell használni az idegen nyelvet, jellemzően multi cégeknél, külföldi vezető mellett, vagy SSC-ben, ahol más országok pénzügyi-számviteli-beszerezési-IT jellegű ügyeit intézik, vagy külföldi ipari vállalatok helyi fejlesztő központjaiban, stb.

A lényeg, hogy megkerülhetetlenné válik a nyelvtudás, leginkább az angol, és úgy gondolom, hogy ez a tudás sokkal jobban hasznosítható, mint egy újabb felsőfokú képzettség, végzettség megszerzése.

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr481901940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.08.10. 16:56:57

az oroszra is azt mondták annak idején, hogy milyen jó iesz majd, ha megyünk a szu-ba. aztán a szu megszűnt, européerek lettünk, most azt tanulunk, amit nem szégyellünk a diplomához. romát, eszperantót, latint. mind csupa hasznos nyelv.

mernokbazis.hu · http://www.mernokbazis.hu/ 2011.08.15. 14:37:18

Szerintem környezö országokkal összevetve egyáltalán nem rossz a diplomások idegennyelvi ismerte, bár csiszolnivaló még mindig van, hiszen mint mindenben ebben is nálunk fejlettebb országokhoz kell felnönünk.

Az idegennyelvi képzést azért érdemes lenne alapjaian átgondolni, ugyanúgy, mint a reál tárgyak oktatását, persze nem úgy hogy megpróbálunk még többet kihozni még kevesebb középiskolás óraszámból, hanem érdemes lenne megnézni, hogy vajon kell-e a 14-15 évesekkel Dante pokol bugyraivan 3 hónapot foglalkozni, vagy teljesen strukturálatlanul apróbetüs történelemoktatásba annyi energiát ölni, hogy aztán az átlag 1222-n kívül semmire se emlékezzen... Ha ezeket a tárgyakat realizálnák, a fennmaradó idöben böven meg lehetne akár felsöfokon tanítani 1 idegennyelvet középiskolába.

Ha valaki normális egyetemre jár ott mér úgysem lesz túl sok ideje nyelvettanulni, munka mellett pedig szintén szenvedös és kevéssé hatékony is a dolog. Bár aki akar, az biztosan tud munka mellett is tanulni. Addig is néhány mérnök állás, nagy sláger most a villamosmérnök, gépészmérnök állás: www.mernokbazis.hu/allaskereso

A király meztelen 2011.08.21. 13:21:04

@mernokbazis.hu: Az oktatási rendszerünk egy katasztrófa. Az a legnagyobb probléma, hogy eltörölnek egy sor működő dolgot, és behozunk valamit, amit külföldön láttunk, és működik ugyan, de nem igazítjuk a saját kompetenciánkhoz, jelen esetben a már meglévő oktatási rendszerünkhöz.
A másik fennálló probléma: a diákok magyarul sem tudnak rendesen, nem hogy angolul, vagy más nyelven. Ahhoz, hogy egy másik nyelvet beszéljen, ÉRTSEN, nem árt, ha némileg tisztában van a diák a saját nyelvének buktatóival is. Ma már nem divat olvasni, legalább is könyveket, és irodalmat, pedig elhihetnék végre már, hogy ha az ember OLVAS, akkor ragad rá némi választékos stílus, és nem csak a WTF, meg a lájk, satöbbi.

Álláshirdetések kapcsán pedig annyit, amit én tapasztaltam: papír legyen róla, hogy beszélsz nyelvet. Érdemben meg messze el vannak maradva az emberek az elvárt tudástól. A nyelviskolák hirdetései ömlesztve vannak, és jó, támogatom, hogy legyenek nyelviskolák. De egy dolgot, mint végzett pedagógus nem értek: ha ennyire fontos nekünk, hogy minimum angolul tárgyalóképesek legyünk, akkor miért nem tesszük olyanná a rendszert, hogy már középiskolában feltétel legyen, hogy meghatározott időben középfokú C típusú nyelvvizsgát kell tennie a diáknak. (Talán akkor kevesebben facebook-oznának a telefonjukról óra alatt, és nem az lenne a legfontosabb, milyen pózer-képeket publikálok magamról az interneten, meg a buli meg a pia, ÉSZ NÉLKÜL, minden héten...) És még valami: az nem indok, hogy valakinek nincs nyelvérzéke. Nekem meg a műszaki dolgokhoz nincs érzékem, nyilván ezért is nem mentem mérnöknek, pedig tisztes és szép szakmának tartom, de érdekes módon nekem is le kellett egy jó hírű gimnáziumban tennem a matematika érettségit. Igaz, vért izzadtam, és úgy izgultam, hogy azt hittem szívinfarktust és agyvérzést egyszerre fogok kapni az érettségi írása alatt, de megtettem, 4 is lett. Ja, hogy nekem ebben munkám volt, és szorgalommal készültem rá, az más kérdés. Mindent összevetve, szorgalom és igényesség kérdése, hogy érdemleges nyelvismerettel rendelkezünk.

Ha pedig egy multinacionális környezetben dolgoznék, nyilván, már a nevében is benne van: MULTINACIONÁLIS, ergo minimum angolul illik tudni beszélni, bár az az igazság, hogy a munkának ez csak kis része lenne, mert a munkát a tudásommal fogom végezni, és gondolkozni még mindig magyarul fogok. Ha nem vagyok jó szakember, megette a fene az angol nyelvismeretemet... Ez az én véleményem.