"Miért legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis. Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis." József Attila

Van egy érdekes jelenség. Adott mondjuk Tibi, aki lehúzott két évet egy magyar cégnél, szidva a rendszert, hogy a fizetésének nagy részét leszívja az adó. Persze tudta, hogy az adójából épül új autópálya, abból lesz a szalámis zsömle reggelire a kórházban, abból lesz tanár az iskolában, rendőr az utcán, és abból a pénzből megy el a nyugdíjas szoboszlóra. Viszont annak már nem örült, hogy ezekből az adóforintokból segélyezik a sok nincstelent, meg ebből vesznek új villamost a fővárosban, amit aztán a sok ingyenélő tönkretesz, sőt, kikelt azok ellen, akik feketén melóznak, nem fizetnek adót, vagy jogtalanul markolják fel pl. a munkanélküli segélyt.

Ám ahogy telik az idő, változik az ember. Tibi is másként gondolkodik, mióta kiment Angliába melózni. Adódott egy jó lehetőség, felmondott és kiutazott, kétszer annyit keres nettóba, "alja" kisegítő melóval. Persze mielőtt felszállt a repülőre, nem volt rest bejelentkezni munkanélkülinek, elvégre jól jön az a pár tízezer forint segély, amíg "nincs munkája". Hisz' mindenki lop, fent is, lent is. Más is ezt csinálja, eleget fizetett már adót, stb. könnyen jön az önigazolás... Igaza is van, szinte mindenki ezt csinálja, aztán ha kell, hazarepülnek egy pecsétért, hogy jöjjön tovább a lové. Talán még azt is megéljük, hogy a repjegyet el lehet a munkaügyi központban számolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr291901819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kata_j 2010.04.08. 08:12:32

Nem fog hazarepülni azért a pecsétért. Beküldi majd az egyik haverját és kész. A kutya nem néz utána, hogy valóban Ő volt jelen vagy sem.

mexvel · http://interport.hu/ 2011.01.29. 18:30:23

Nem is fog hazarepülni érte.

euro_állás · http://www.euro-allas.hu/ 2012.06.19. 20:57:23

Na ez a szomorú valóság. Az emberek fejében kell először rendet tenni.
süti beállítások módosítása