Sajnos még mindig sokszor tapasztalható, hogy az előre megbeszélt állásinterjúra a jelölt késik, vagy extrém esetben el se jön az interjúra. Munkaerő-közvető cégnél (hívjuk fejvadásznak, ezt használja mindenki, bár lényeges a különbség), tehát fejvadász cégnél még nem zárják ki emiatt a jelöltet, ha a késésről / visszalépésről előre szól, és egyébként egy jó hátterű, bemutatható jelölt. De ha túlkínálat van a hasonló profilú jelöltekből, akkor ez egy kiszórási szempont lehet. Hiszen a pontosság a munkahelyen egy elég fontos szempont.
 
Tehát, ha nem mentek el egy interjúra, legalább a lemondást tegyétek meg. E-mail vagy telefon. Ez úgy gondolom alap intelligencia kérdése. Ha ezt nem teszitek meg, az ilyen "cserbenhagyásnak" nyoma lesz az adatbázisban. Ha késtek, akkor telefonáljatok oda ÉS az interjú elején kérjetek elnézést. Közbejöhet valami, főleg a közlekedés miatt, ill. az interjúztató is jó esetben tisztában van azzal, hogy munka alatt, előtt, után nem mindig egyszerű kiszámítani az interjúra való érkezést. A közvetítő cégek tehát nem szeretik, de megértik a késést, ha erről normális módon szólnak előre. Fordított esetben neked is az esne jól, ha egy előre megbeszélt találkozóról való késés / visszamondásról szólnának, nem? 

Sajnos vannak páran, akik 15 perc késés után is sunnyognak, egy "jaj, bocs, nagy volt a dugó" kinyögésére sem képesek. Pedig a normális kommunikáció itt is csodákra képes. A "kések de úgy teszek, mintha mi sem történt volna" jelöltekkel általában villáminterjút tartanak, és általában őt soha többé nem keresik meg állásajánlattal.
 
Mi van akkor, ha az interjúztató késik? Fejvadász általában nem szokott, mert neki ez a dolga, interjúkat tart, jórészt maga szervezi a munkáját, időbeosztását. Vállalati HR-esnek viszont általában nem csak a munkaerő-felvétel, interjúztatás a feladata, ott van a háta mögött még száz, vagy akár több ezer ember ügye, munkaügytől, beléptetéstől a leszámoltatásig, exit-interjú, juttatások, teljesítményértékelés, képzésterv, karrierterv, stb, és pl. a 14 órás interjú előtt jön valamelyik főnök egy azonnali, dolgozókat érintő kérdéssel. Szóval ha késik a HR-es, akkor annak általában oka van, ha pedig csak szívatni akar, azt úgyis folytatja interjún, így könnyen lejön, hogy nem az a cég, ahol dolgozni szeretnél.

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr351944982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Állás hol? · http://www.cvonline.hu 2011.09.06. 09:30:55

az szokott még rossz lennia fejvadász cégeknél, hogy lehet náluk bejösz de mikor a nagyfőnökkel van az interjú, mert sok esetbe ez is megtörténik, akkor már kiestél mert neki nem vagy szimpi...inkább tudom egyből mien céggel van dolgom mintsem utólag , hogy erről lenen szó...
süti beállítások módosítása