A fizetés kapcsán mindig fontos számba venni az alapfizetésen kívüli körülményeket. Pl., ha vesszük a közszférát, ahol havi 2 milliós fizetési plafont vezettek be az állami intézmények vezetőinél, ott is ügyesen megoldják, hogy a korábbi vezető 4-6 milliós fizetése összejöjjön, pl úgy, hogy közel 12 havi fizetést kitevő prémiumban részesülhet, kap garantált juttatásként 2-3 havi bért, és a cafeteria keret is 1-1,5 millió éves szinten. Nem beszélve az autó, lakás, egyéb költségtérítés jellegű juttatásokról.

A versenyszférában, munkavállalói szinten is jelen vannak a juttatások, persze jóval kisebb nagyságrendben. Nem mindegy viszont - ezért kalkulálni kell vele - hogy a cég milyen módon és mértékben fizeti a bejárást. Van olyan vidéki cég, aki amellett, hogy céges buszt biztosít a bejáráshoz, BKV bérletet is ad a dolgozóknak, pedig nem budapesti a cég. Emellett ott vannak a különböző utalványok (pl. meleg, hideg étel, üdülési csekk), befizetések (egészségpénztár, nyugdíjpénztár), fitness bérlet, orvosi ellátás, színházjegy, termékvásárlási kedvezmény, kedvezményes hitel, albérleti támogatás, stb. Év végén van-e 13. havi, van-e jutalom, prémium.

Érdemes figyelembe venni azt is, hogy milyen a hangulat, a munkakörnyezet, a képzés, az előrelépési lehetőség. Ki lehet-e szaladni munkaidőben elintézni valamit, vagy a beléptető kártya miatt minden perccel el kell számolni. Elenged-e a főnök, ha nincs péntek délután munka, vagy a fizetetlen túlórák a jellemzőek? Ezek persze sokszor ismeretlenek a pályázó előtt, de pl. aki állásban van, és úgy keres egy másik helyet, érdemes ezeket is forintosítania, bármennyire nehéz. Mennyit ér pl. az, hogy ha kell, elengedik 2-3 órával korábban szabi nélkül? Hány Ft értéke van havonta annak, hogy a cég folyamatosan képezi a munkavállalókat, és jó a hangulat, nem kell gyomorgörccsel bemenni reggelente?

Amikor tehát fizetési igényről van szó, mind a juttatásoknak, mind a körülményeknek erősen befolyásoló szerepe van, így körültekintően kell megfogalmazni az igényt, értékelni a meglévő fizetést, és a kapott állásajánlatot.

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr912165788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása