Az álláshirdetésekben az elvárások megfogalmazásánál a hirdető feltünteti azokat a publikus szempontokat, amelyeknek megfelelő jelöltet szeretne. Ezekből a feltételekből általában nem szeretne engedni. Klasszikusan ilyen feltételek a végzettség, munkatapasztalat, nyelvtudás.…

Személyzeti tanácsadó ismerősök, HR-esek mondják, hogy pályakezdők interjúin sajnos még mindig sokszor hallanak elszállt fizetési igényeket, és amikor megkérdezik, hogy miért szeretne az illető ennyit keresni, a válasz általában vagy az, hogy "ezt mondták a…

Igen örömteli pillanat az álláskereső életében, amikor az egyik cégtől, ahová pályázott, ajánlatot kap (azaz értesítették, hogy felvennék, és az alkalmazás feltételeit, legalább a fizetést megismeri). Ideális esetben ekkor rendelkezésre áll a munkaszerződés is, illetve…

A fizetés kapcsán mindig fontos számba venni az alapfizetésen kívüli körülményeket. Pl., ha vesszük a közszférát, ahol havi 2 milliós fizetési plafont vezettek be az állami intézmények vezetőinél, ott is ügyesen megoldják, hogy a korábbi vezető 4-6 milliós fizetése…

A válság miatt ha leépítéssel nem is, de fizetéscsökkenéssel / stagnálással, a bónusz elmaradásával, a juttatások megnyirbálásával, illetve a munkakörülmények, vagy a légkör negatív változásával több cég munkatársa találkozhatott az elmúlt 1-2…

süti beállítások módosítása