Önéletrajz elküldve, és szerencsés esetben felhívnak telefonon a cégtől. Mivel a kiválasztást végző személyek ahol lehet, igyekeznek spórolni az idővel, és el szeretnék kerülni az akár mindkét fél számára felesleges interjút, már telefonon is számítani lehet olyan…

Ez szintén egy "kellemes eset" mármint, ha érted kapkodnak. Tegyük fel, két nagyon szimpatikus cégtől kaptál állásajánlatot, és nehéz dönteni, mert feladatban, munkakörnyezetben, fizetéseben, juttatásokban, karrierlehetőségben hasonlót nyújt mindkét vállalat.…

Igen örömteli pillanat az álláskereső életében, amikor az egyik cégtől, ahová pályázott, ajánlatot kap (azaz értesítették, hogy felvennék, és az alkalmazás feltételeit, legalább a fizetést megismeri). Ideális esetben ekkor rendelkezésre áll a munkaszerződés is, illetve…

Enyhe élénkülés érzékelhető, már ami a cégek munkaerőfelvételét illeti, a karrierportálokon is szépen lassan emelkedik a meghirdetett pozíciók száma, és a közvetítő cégek is a megbízások lassú növekedéséről számolnak be. Több cégnél most oldják fel a…

Függetlenül attól, hogy szakmai vagy személyi asszisztenciáról van szó, a hirdető megteheti, hogy megkövetel olyan feltételt, amely esetleg nem is annyira létfontosságú, vagy nem döntő szempont a napi munka eredményes és hatékony elvégzéséhez. Ezek a feltételek részben…

süti beállítások módosítása