Önéletrajz elküldve, és szerencsés esetben felhívnak telefonon a cégtől. Mivel a kiválasztást végző személyek ahol lehet, igyekeznek spórolni az idővel, és el szeretnék kerülni az akár mindkét fél számára felesleges interjút, már telefonon is számítani lehet olyan kérdésekre, amelyekre érdemes felkészülni.

Szerencsés lenne, ha a felkészülés ott kezdődne, hogy nagyjából a fejünkben tartanánk azokat az állásokat, amiket nagyon szeretnénk elnyerni (ha ismert, melyik cég, mik a feladatok, miért tetszene, mi fogott meg benne, stb.). Persze, értem, az alap motiváció, hogy legyen munkád, kapjál fizetést, stb. Ezt mindenki tudja. De ha őszintén magadba tekintesz, és ezeken túllépsz, nyilván van olyan része a munkának, amit szívesen csinálsz, mert sikerélményt okoz, vagy mert önállóan dönthetsz bizonyos helyzetekben, vagy mert jó érzést ad, hogy másoknak segítesz, stb. A cég, ha rákérdez, ezekre a motivációkra kíváncsi, ezért érdemes ezt is átgondolni. Persze azt is megértem, hogy bizonyos munkaköröknél (pl. asszisztencia, ügyfélszolgálat, értékesítés) van egy rakás pozíció meghirdetve, nem lehet mindet megjegyezni, és motivációt "gyártani". Ilyen esetben a munka típusát kell végiggondolni, és megfogalmazni, miért szeretsz az adott munkakörben dolgozni (cégtől függetlenül). Pl. "Jó érzéssel tölt el, hogy ügyfélszolgálatosként segíthetek a vállalat ügyfeleinek megoldani a problémáit." vagy "Értékesítőként megoldást kínálok olyan helyzetekre, amelyek segítik az ügyfelet céljainak elérésében, és örömmel tölt el, ha látom, hogy elégedettek." Bullshit szagú mondatok, de talán érzékelteti, hogy milyen típusú motivációt érdemes megfogalmazni.

Mit kérdezhetnek még? Tesztelhetik a nyelvtudást - erre folyékony tudás híján nyilván gyakorlással lehet felkészülni. Rákérdezhetnek a munkahelyváltások okaira, a munkakeresés okára. Itt - még ha így is van - nem szerencsés, ha a munkáltatót kezdjük el szidni. Finoman ezt is lehet tálalni: "Jelentős változások vannak a cégnél és sajnos bizonyos döntéseket nehezen tudok összeegyeztetni az értékrendemmel". Egyéb okok, pl. megszűnik a pozíció/a cég, átszervezés az kommunikálható őszintén. Ha lukak vannak az önéletrajzban, vagy nem egyértelműek a dátumok, arra is rákérdezhetnek, érdemes felkészülni, a hebegés-habogás, a maszatolás nem kelt túl jó benyomást.

Végül megkérdezhetik a fizetési igényt, felmondási időt. Fizetési igénynél, mivel igen kevés részlet ismert, érdemes egy intervallumot mondani, és jelezni, hogy természetesen a további részletektől és a juttatásoktól függ. Kérdezhetik, hogy a bejárást hogyan tudod megoldani, ezért érdemes képben lenni, hogy lakhelyedről mely kerületek, agglomerációs települések megfelelőek a számodra.

A teljes beszélgetés alatt figyelik a kommunikációs készségedet, azt, hogy mennyire beszélsz választékosan, hogyan reagálsz az esetleg váratlan kérdésekre. Ha épp tömegközlekedési eszközön vagy, esetleg az irodában árgus szemekkel körülvéve, vagy az óvodában egy tucat gyerek zsibong körülötted nyugodtan kérjél visszahívást, vagy kérjél egy telefonszámot, ahol egy másik, alkalmasabb időpontban tudsz beszélni. Ha te ígérsz visszahívást, az nyilván jobb, mert ezzel elkerülöd azt is, hogy esetleg elfelejtenek visszahívni.

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr572668718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása