A válság miatt ha leépítéssel nem is, de fizetéscsökkenéssel / stagnálással, a bónusz elmaradásával, a juttatások megnyirbálásával, illetve a munkakörülmények, vagy a légkör negatív változásával több cég munkatársa találkozhatott az elmúlt 1-2 évben, főként a kis- és középvállalatoknál. Amikor elküldtek embereket a cégtől, akik maradtak, természetesen igyekeztek szolidárisak lenni, de lelkük mélyén örültek, hogy legalább az állásuk megmaradt. Teltek a hónapok, és a híradások tele voltak a tömeges elbocsátásokkal, így mindenki igyekezett úgy gondolkodni, hogy örül, ha van állása, még ha nem is a legjobb a helyzet, mert pl. kevesebbet keres, vagy nincs bónusz, ill. a céges autót sem lehet már elvinni hétvégére.

2009 végén - 2010 elején viszont az elbocsátások száma csökkent, azoknak a cégeknek, akik a kedvezőtlen fordulatok elején karcsúsítottak, most kvázi stabilan, hatékonyan működnek. Az ott maradtak kezdik kényelmetlennek érezni, hogy kevesebb a lové, ill. hogy többet kell dolgozni, mivel kevesebben vannak. A gondolkodás az "örülök, hogy van állásom"-ról átfordul arra, hogy hé, kevesebbet keresek, ez így nincs jól. Ha valamit nem kap meg, nem kaphat meg a munkavállaló, akkor azt másféleképpen veszi el: kevesebbet, lassabban dolgozik, netán hazavisz pár szoftvert a saját gépére, internetezik, filmeket tölt le, nyomtat, fénymásol, azaz kihasználja a vállalat eszközeit, durvább esetben kikerül egy ügyféllista, egy adatbázis, kinél mi jelent értéket. Ezekkel egyidőben természetesen állást is keres. Túl élénk lenne a fantáziám?

Készült nemrég egy felmérés, hogy a munkahelyet váltani szándékozók, munkahelyüket elvesztők 59%-a vitt el valamilyen adatot, címlistát, szoftvert a cégtől.

Ezért lenne fontos, hogy a cég most azokkal is figyeljen, akik "túlélték" a céggel a válságot, és ha még a korábbi veszteség ledolgozásával vannak elfoglalva a tulajdonosok, nem a fizetések és juttatások visszaállításával, legalább figyeljenek oda a motiváció fenntartására, kezelésére. A motiváció, ill. annak tartalma nem állandó. Ideális, ha egy olyan kapcsolat van munkaadó-munkavállaló között, hogy feltérképezhető a motiváció és annak változása, és mindét fél igyekszik az ésszerű keretek között megtalálni a közös nevezőt. Na, most élénk a fantáziám :)

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr612061815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása