Mondhatni forró most a téma, hogy vannak ugye a közösségi oldalak, és a többség nem foglalkozik azzal, hogy ezen ki mit lát, a biztonsági beállításait nem nézi át tudatosan, ugyanazt az e-mail címét használja egy szélsőséges fórumon, a közösségi oldalon, és az önéletrajzában. Vannak hangok, akik szerint ugyan, kit érdekel, hogy valaki egy adott valamit lájkol, vagy sem, ki milyen megjegyzést fűz egyesek üzenőfalára, képéhez, fórumokra, ki kit és mit jelöl meg, ki hova utazik és ki mit oszt meg a twitteren magáról. Mások aggódnak, hogy a netről nem lehet mindent törölni, és az ott lesz örökre, és 10 év múlva majd jól meg/elítélik az embereket, mert fiatalon beszóltak egy márkának, vagy egy politikusnak a Facebook-on.

Egy tini mondjuk még nehezen tudja elképzelni, hogy a hétvégi rókázós fényképsorozat nem mindenkinél arat osztatlan elismerést, de ismerősei is főleg a haverok és a család köréből kerülnek ki, akik ismerik, elfogadják (vagy nem), de nagyobb probléma ebből nem lehet, a szülők úgyse' vannak fent a neten.

Viszont aki már dolgozik, annak ismerősei között a haver, család, rokonok, kollégák mellett ott vannak akár az üzleti partnerek, megrendelők, külsősök, tehát akikkel általában munkakapcsolat van. Ebben az esetben egy-egy üzenőfalas bejegyzés vagy fénykép felrakásakor érdemes elgondolkodni, hogy a kép, amit magunkról akarunk közvetíteni, vajon kinél hogyan kerül dekódolásra.

Íme egy példa. Mintha elfelejtenék, hogy a Facebook-on való véleménynyilvánítás nem anonim, mint egy fórum, tehát a kommenteket is jobban meg kéne válogatni... Az anyázó fiatalember nyilván magánvéleményét nyílvánította ki, mégsem hiszem, hogy a cég tulajdonosánál, ügyfelénél, beszállítójánál, vagy akár a srác leendő munkaadójánál mindennek pozitív kicsengése lesz, vagy az ....Hungary Kft. magáról kialakított arculatával szinkronban lenne ez a megnyilvánulás. Persze a felette lévő úriember sem válogatja meg a szavait, de neki vagy nincs munkahelye, vagy beállította, hogy az ne látszódjon. Lassan már létjogosultsága lenne egy tanfolyamnak, ami megtanítja a biztonságos eligazodást az online világban.

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr582067098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.10.02. 10:23:42

Hehe, ez jó.
A múltkor éppen a hrportal.hu n fejtettem ki a véleményemet a munkaerőkölcsönző cégekről. ( Félreértések elkerülése végett azt, hogy baromi nagy paraziták és feleslegesek is. ). Kényleten voltam kizárólag e célra kreálni egy facebook accountot, Erasztotenész szitája névvel :D .

Félreértések elkerülése végett :
1. Facebook úgy ahogy van, felesleges. Ugyanis csak adunk ( információt ) de hasznunk nincs belőle.
2. Az iwiwen abszolut hamis névvel voltam bejelentkezve ( egy kancigány protréjával :D ). Én arra használom az iwiwet, hogy ÉN káderezzek le MÁSOKAT, nem pedig. hogy ez fordítva történjen.
3. Az egyedüli, amit komolyan veszek, az a LinkedIn. Na ott teljes névvel és nacionáléval vagyok kinn, bár a legfrisebb munkaadómat nem teszem publikussá. Ennek az az oka, hogy nem akarok az adóhivatalnak tippeket adni. A LinkedIn en viszont érkeztek már érdekes megkeresések, tehát hasznom is van a dologból.

Politikailag eléggé markáns véleményt képviselek, és ennek hagot is adok :D . Azonban ezt az Erasztothenész Szitájához hasonló nicknevekről teszem :D .

PS. Van még egy két hely, amelyet fentartással kezelek ( p.l. gmail és skype ), de ezekből hasznom van, így ésszel, de használom. Használat közben mindig észben tartom, hogy a gmailre a jenki titkosszolgálat úgy megy be, mintha haza menne, a skype meg a microsoft leányvállalata :D.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.10.02. 10:27:52

Ja és hogy a témához is szóljak : Az E..is Hungary cégnél dolgozó úriembernek igaza van.

Undorító, hogy Demján azt mondja, hogy
a. nincs elég segédmunkás, aki neki éhbérért téglát rakjon.
b. a szegénység szerinte jó, mert olyan dolgokra veszi rá az embert, amit más kör. közt nem tenne meg.

Értem én, hogy a zOrbánnal haverkodott, és most neki módositották az MTt, de akkor is gusztustalan, amiket nyilatkozgat. Ő bezzeg nem menne el téglát rakni :D

Viszont ez még nem zárja ki, hogy ne dolgozzak neki megfelelő pénzért ( nyilván nem téglát rakni :D ). Éppen ezért a valódi nevemet csak találgatni lehet :D
süti beállítások módosítása