Virtuális állásbörzére készül a profession.hu. Nincsen tülekedés a standoknál, nincsenek papírpocsékoló szórólapok, igaz nincsen ingyentoll és cukorka sem. De aki ez utóbbi miatt lelkes látogatója az állásbörzéknek, ne aggódjon, még jó pár évig az "offline" állásbörzék is megmaradnak.

Minden elektronikus lesz, 3 napon keresztül kb. 30 cég állásajánlatait, multimédiás anyagait, online bemutatkozását, előadását tekinthetik meg a regisztrált látogatók, és persze jelentkezhetnek az állásokra. Lesz chat-elési lehetőség, tesztkitöltés, és ehhez nem kell elutazni sehová, otthonról pizsiben lehet végigkövetni az eseményeket. A résztvevő vállalati HR-esek a munkahelyről jelentkeznek majd be, így ők leginkább az utazással és a pakolással járó macerát spórolják meg. Kérdés, mennyire tudnak majd válaszolni az érdeklődők rohamára, hiszen itt a sorbanállás is virtuális, a kérdéseket gyorsabban lehet ömleszteni a cégekre, csak győzzék megválaszolni. Ugyanakkor sok mindenre választ adhatnak a feltöltött videók, képek, és ha van rá kapacitás a cégnél, akkor akár közvetlenül a szakmai terület is segíthet a kérdések megválaszolásában, nem csak szegény HR-esre zúdul minden.

http://www.profession.hu/cikk/20100831/hatartalan_allasborzet_rendez_a_professionhu/418

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr732269257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GabAndras · http://www.oneletrajz-minta.com 2010.09.06. 21:51:04

Én azt mondom, hogy van benne fantázia, sőt ahogy leírtad még költséghatékony is.

Kíváncsi vagyok, hogy elveszti-e az állásbörze hangulatát.

Mellesleg szerintem is a sikeres a HR-es kollégák munkakedvén és idején múlik.
Mindenesetre megér egy próbát!

Üdv, András

www.oneletrajz-minta.com
süti beállítások módosítása