A tehetséges fiatalokra szinte mindig igény van. Az már egy komolyabb kérdés, hogy miért érzi úgy egyre több munkáltató, hogy egyre nehezebb rátalálni a tehetségekre, és egyre kevesebben is vannak. Röviden elintézve, ennek a jelenségnek az egyik oka az oktatás színvonalában keresendő, a másik oka pedig mondjuk, hogy társadalmi: a tanulás nem trendi, a butulás pedig nap mint nap bevonzza áldozatait, gondolok itt bulvárlapokra (persze csak a képek miatt, olvasni már csak ritkán), értelmetlen celebműsorokra (én nem nézek TV-t, de láttad múltkor a...), közösségi oldalakon töltött haszontalan órákra (lájkolom amit lájkolnak azok, akiket lájkolok), egyre jobban automatizált életre mely szinte nélkülözi a gondolkodást és az ismeretbővítést. Önbizalomból, "ide a világot nekem" attitűdből sincs hiány, elvégre "nem azért jártam egyetemre, hogy aztán munkából éljek meg".

Tisztelet a kivételnek. Ráadásul, egyre többen jönnek rá, hogy a tehetségeket még időben "fülön kell csípni", és képesség és készség, valamint tudásszintű fejlesztésüket akár már a középiskolában el kell kezdeni. Az egyik talán legismertebb hazai intézmény, amely a tehetségek továbbképzésével, fejlesztésével foglalkozik a Matthias Corvinus Collegium, MCC (http://www.mcc.hu/). Magánszemélyek és neves vállalatvezetők adták a nevüket az intézményhez, mely széleskörű képzési kínálatával a középiskolás és egyetemista fiatalokat igyekszik megszólítani. Aki innen kikerül, jó eséllyel valamelyik támogató nagyvállalatnál kezdhet el dolgozni, de az MCC-s múlt egyébként is előny a munkaerőpiacon. Az MCC képzési struktúrája, egyéb táborai, rendezvényei ösztönöznek a kapcsolatépítésre, ami szintén egy nagy előnye lesz később az innen évről-évre kikerülő társaságnak.

2 komment

Címkék: tehetség mcc

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr422380652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambano 2010.10.22. 21:27:30

Azért nehéz tehetségeket találni, mert a cégeknek nem kell a tehetség. A külföldi multi hozza a saját folyamatait, neki itt droidok kellenek, akik végrehajtják a checklistet, a magyar cég meg nem vesz fel tehetségest, mert fél, hogy a fejére nő.

Aki tehetséges, vagy csináljon saját céget és legyen ő a főnök, vagy ássa el magát, más út nincs.

Karriervadász 2010.10.24. 18:28:15

@Bambano: "Azért nehéz tehetségeket találni (a cégeknek), mert a cégeknek nem kell a tehetség."

A logikád alapján: "Azért nehéz sok pénzt keresnie az embereknek, mert az embereknek nem kell a pénz." :)
süti beállítások módosítása