Az interjúk többségén elhangzó kérdésekre a tapasztalatok szerint könnyű felkészülni, számos cikket találni a neten is ezzel kapcsolatban. Pl. mutasd be magad pár mondatban, mesélj a tanulmányaidról, 3-3 jó/rossz tulajdonságod, mit tervezel a következő 1-3-5 évben, milyen a kapcsolatod a munkatársaiddal/főnököddel, miért jelentkeztél az adott pozícióra, miért érzed magad alkalmasnak, mit vársz el a vezetődtől, hogyan kezeled a konfliktusokat, hogy bírod a stresszt, stb. Általában ilyen sablonos kérdésekre akkor lehet számítani, ha maga a interjúztató is mielőbb túl akar lenni az interjún, vagy a feladata valójában csak az, hogy ellenőrizze, az alanynak megvan keze-lába, szeme-füle, és el tud mondani magától pár értelmes mondatot.

Természetesen szinte minden interjú elején feltesznek pár általános kérdést, ami alapján eldöntik, folytatják-e hosszabban az interjút. Ezalatt a 10-15 perc alatt eldől, hogy érdemes-e folytatni a beszélgetést, gondolok itt a kommunikációra, hogy mennyire gördülékeny/akadozó; választékos és logikusan összerakott; mennyire határozott, önfényező, vagy épp szerény; pozitív szemléletű, vagy inkább a negatívumokat sorolja pl. korábbi munkahelyéről; beszámolója összhangban van az önéletrajzával/korábbi interjúztató beszámolójával, vagy eltér attól; meg tudja-e fogalmazni egyéni motivációját, vagy közhelyeket puffogtat, utánanézett-e a cégnek, stb-stb. tehát összességében szimpatikus, vagy nem szimpatikus.

Ha az interjúztató komolyabb szűrésre készül, akkor olyan kérdéseket tesz majd fel, amelyek mindenképp konkrét helyzetekre, példákra vonatkoznak, az egyén viselkedésére fókuszálnak: hogyan viselkedett egy adott szituációban, hogyan oldotta meg, hogy érezte magát abban az adott helyzetben. Ráadásul ezek a kérdések alkalmasak arra is, hogy a szakmai felkészültséget is felmérjék. Ha eredményre, kudarcra kérdeznek rá, akkor is ragaszkodni fognak a konkrétumokhoz, szituáció/probléma, szereplők, adatok, megoldás, visszajelzés, konklúzió. Belső munkatársi kapcsolatok, ügyfélkapcsolatok terén is fontos, hogy ne általánosságban beszélj (" jól kijöttem mindenkivel", "szerettek az ügyfelek") - a részletekre kíváncsiak. Ha ugyanis eltereled a témát, vagy nem mondasz konkrétumot, hiteltelenné válhatsz.
 
Néhány példa ilyen kérdésekre:
- Írja le egy konfliktusát egy dolgozóval, és azt is, hogy miképpen kezelte a helyzetet, valamint milyen érzései voltak ezzel kapcsolatban.
- Írjon le egy helyzetet, amikor gyors és hatékony döntést hozott, ismertesse a döntési helyzetet és a döntés eredményeit.
- Írja le, hogy mi volt a legnagyobb változás, amit megélt a jelenlegi cégénél, hogyan viszonyult hozzá, mit érzett, hogyan kezelte?

Ilyenkor azt is figyelik, hogyan viszonyulsz ezekhez a kérdésekhez: zavarba jössz, netán ideges leszel és támadóan reagálsz vagy leblokkolsz. Az, hogy egy-egy dologra nem tudsz konkrétumot mondani, beleférhet, kihagy netán az agyad, nem vagy rutinos, nem készültél fel ilyen kérdésekre, sőt, előfordulhat, hogy egy adott helyzettel még nem kerültél szembe. De ha ezt képes vagy megfelelő kommunikációval, őszintén, meggyőzően kezelni, és természetesen a kérdések többségére tudsz megfelelő és konkrét példát mondani, akkor nyert ügyed van. Ha pl. nem tudsz példát mondani, mert nem találkoztál még ilyen helyzettel, akkor mondjuk mondd el, mit tennél egy ilyen helyzetben.
 
Végül még pár kérdés, amelyre kevésbé számítanak az álláskeresők:
- Miféle dolgok ingerlik Önt a leginkább egy munkahelyen?
- Honnan szerezte a legpraktikusabb tapasztalatait?
- Miféle elismerésre vár a karrierje során?
- Meséljen a legutóbbi kezdeményezéseiről!
- Mi volt a legnagyobb csalódása?
- Ki az az ember, akinek a legnagyobb befolyása volt az életére?
- Melyek az ön szakterületének legnagyobb előnyei?
- Melyek az ön szakterületének legnagyobb hátrányai?
- Megfontolta már, hogy önálló vállalkozást indít? Indokolja válaszát.

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr602858842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.04.27. 14:51:14

jó dolog ez az álszent alakoskodás, csak kár, hogy egyik fél sem veszi komolyan. felkészülnek mindketten, álarc fel, megy a rizsa, aztán álarc le, és irány haza. interjúztatott ha szépen festett álarcot húzott aznap, akkor holnaptól járhat ő is oda.

alize30 2011.04.30. 11:18:42

Teljesen igaza van az előttem szólónak. Azt gondolom, hogy az átlagos kérdéseken túl, egyet azért nem értek. MI A JÖVŐBEN A CÉLJA VÁLLALKOZÁS VAGY AZ ADOTT MUNKAKÖR KAPCSÁN?Ezek a kérdést inkább a szolgáltató ipar dolgozóinak lehetne feltenni. A sima mezei fizikai munkás, a kereskedelemben, a betanított munkakörnél, vagy szépen fogalmazva a szakképesítést ne m igénylő munkakörökben nincs hosszútávú terv, csak a munkahely megtartása. Én a logisztikában dolgozom raktárosként, és nekem is feltette ezt a kérdést a HR-munkatárs. Azt hazudtam, ami az előző cégnél kellett: csapatmunka, jó alkalmazkodókészség, jó stressztűrőképesség. Természetesen egyet értek azzal, hogy legalább olyat írjunk az CV-be, ami fedi a valóságot, és a vérmérsékletünkhöz mérten válasszunk munkakört. Hozzáteszem, 2008-ban, több mint 6-7 hónapos munkakeresésből kb. 2-3 hónap telt amíg végre felvettek a jelenlegi munkahelyemre, és elkezdhettem dolgozni. Jártam személyesen munkaközvetítőknél, leadtam a cv-ket, hogy legyenek kedvesek, rakják be az adatbázisukba. Ezzel el volt intézve. Párszor rájuk telefonáltam, érdeklődtem e-mailbe, nem sok sikerrel. Nagyon kitartónak kell lenni, és türelmesnek, mert ha a HR-sekre bíztam volna részben a keresést, akkor sehol se lettem volna. Az a tapasztalatom, a munkakeresők sokkal jobban együttműködnek (normális külső megjelenés, és talpraesettséget sugárzó attitűd, mint a műkörmös, szép, kedves csajok, akik naphosszat az irodában ülnek, és pletykálnak.
süti beállítások módosítása