Nem könnyű ma elhelyezkedni (diplomával vagy anélkül). Az átlagos álláskeresési idő több hónap, kevés nyitott pozíció van, sok jelentkező, bla-bla, ezzel nem mondok újat. Arról viszont kevesen beszélnek, hogyan lehet / kell kezelni az ezzel járó érzelmi hatásokat. Hiszen ki ne lenne dühös azért, hogy alig kap visszajelzést? Aztán ha kap, az meg elutasítás. Vagy ha egyáltalán egy interjúra sem hívják be? Vagy ha behívják, de az egy nagy átverős MLM-es, vagy egyéb ügynöki bohóckodás? Tiszta jutalékos fizetéssel, semmi támogatással, gagyi cégnél? A sok elfecsérelt idő és pénz (utazás), illetve a "senkinek sem kellek" érzése, a folyamatos sikertelenség erősen kihathat az emberre.

Először düh, majd közömbösség, nihilizmus. A düh nem jó tanácsadó, ebben a stádiumban megy az anyázás e-mailben pl. annak a közvetítő cégnek, aki küld egy elutasító levelet visszajelzésként. Sokat nem ér a dolog, mert ezután pláne nem veszik annál a cégnél az illetőt számításba. Aztán ki lehet akadni egy-egy fogósabb, vagy akadékoskodónak tűnő interjúkérdésen, ebből persze rögtön lejön, hogy nem vagy valami pozitív. Lehet szidni a cégeket, HR-eseket, korábbi munkáltatót, de ebből sem fogsz jól kijönni.

A közömbösség megint csak az interjún sülhet el rosszul, hiszen az interjúztató nem tudja, hogy alapból vagy szomorkás, enervált, unott, vagy ennek valamilyen különleges oka van.

Végül eljuthatsz a nihilizmusig, amikor vagy minden állást megpályázol orrba-szájba, vagy minden egyes álláshirdetésben azt keresed már, hogy miért nem jó, hogy biztos kamu, és különben is, úgysem sikerül, ezért aztán nem pályázol meg semmit. Ha idáig fajultak a dolgok, érdemes elgondolkozni azon, hogy lehet, hogy nem a külvilággal van a probléma. Lehet, hogy nem jól mérted fel, hol kell keresgélned és mennyit érsz a munkaerőpiacon. Próbáld reálisan értékelni magadat és a lehetőségeidet. Persze ez a legnehezebb része az álláskeresésnek...

Mindenesetre ha eljutsz egy interjúra, akárhányadik is az, szedd össze magad és legyél nyitott, összeszedett és pozitív, mint pl. az egyszeri tengeralattjárós, aki a repülőt és a tengeralattjárót veti össze biztonsági szempontból: „Több repülőgép van az óceán mélyén, mint tengeralattjáró az égen.”

A bejegyzés trackback címe:

https://karriervadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr102187253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.03.26. 21:59:14

Tudok egy honlapot, amelyen akár több száz, vagy több ezer dollárt is lehet keresni! Minden általad beléptetett tag után 25, illetve 50 dollárt kapsz, valamint minden hónapban rendszeresen a tagok után, illetve vezetői jutalékot. Mindezt a belépési csomagtól függően. Hamar elérhető az 1000 dolláros szint! Ragadd meg a szerencséd regisztrálj és keress még a mai napon a mellékelt honlapon. Mellékesen a honlap egyéb szolgáltatásait is hasznosíthatod!
FM0204.iwowwe.com
süti beállítások módosítása