1-1 budapesti állásra manapság jelentkezik átlagosan 100-150 pályázó. Ha a pozíció nevében ráadásul benne van a "marketing", a "HR", az "asszisztens" szavak valamelyike, akkor az alapból megduplázza a jelentkezők számát. Ha pedig ezek kombinációjából áll össze a meghirdetett pozíció neve, akkor aztán az 500-at is simán eléri a pályázók száma. De hogy redukálják le a HR-esek ezt a létszámot mondjuk 3-5 főre? Ki, miért és hogyan hullik ki?

Erősen pozíciófüggő, hiszen a hirdető cégtől és pozíciótól függ a jelentkezők összetétele és "minősége" is. De beszéljünk általánosságban, eszerint az első 50 CV-ből lehet találni 3-5 jelöltet, aki jó, és akit behívnak interjúra. És a többiek miért nem? Nyilván kihullik az, aki nem felel meg a cég számára fontos publikus (végzettség, tapasztalat, nyelvtudás) elvárásoknak. Ez tiszta sor. Viszont vannak nem publikus elvárások is (kor, nem, kinézet) - ez utóbbit bármennyire is nehezünkre esik megemészteni, sajnos az élet ezen területe sem mentes a szubjektív tényezőktől, amiket figyelmbe kell venni felsővezetői, vagy megbízói utasításnak, elvárásnak megfelelve.

Emellett el lehet azon is csúszni, ha a CV hibákkal teli, vagy mazsolázni kell az információt, mert túl terjengős, vagy épp szűkszavú, netán rosszul van megformázva. Hiszen van másik 50 CV, van lehetőség válogatni. Az önéletrajz írásnak tehát igen fontos szempontja az, hogy maximalizáljuk a dokumentum megnyitása és bezárása közti időt úgy, hogy ezidő alatt a megfelelő információt átadjuk. Nem-nem, ha 10 perc a nyelvtudás kiguberálásával telik el, az nem jó. 

Továbbmenve, kihullik az, aki igénytelen képet rak be a CV-jébe. Fénykép alapján ítélkezni? Valóban vérlázítóan hangzik, ám ha kicsit a lila köd mögé tekintünk, érdemes feltenni a kérdést: aki nem ügyel az önéletrajz igényes elkészítésére, és egy korfui gyrosos előtt, szürkületben (amikor a természetes fény már, a vaku még nem ad elég fényt), atlétában és hasitasiban  készült egészalakos családi fotót tesz be az önéletrajzba, vajon milyen munkát ad ki a kezéből? 

Aki az önéletrajzot először értékeli, igyekszik a saját munkáját nem túlbonyolítani. Ezért nem foglalkozik azzal a jelentkezővel, aki nem ad meg fizetési igényt, nem ír motivációs levelet, pedig a hirdetésben ezeket kérték.

Végül, ha mindezeket az akadályokat simán vette az önéletrajz, mivel az álláskeresés versenyhelyzet, az is fennakadhat az első rostán, aki megfelel az elvárásoknak, de van mellette számos olyan jelentkező, aki még jobb nála, mivel valamilyen extra tudással is rendelkezik.

Éppen ezért érdemes elhesegetni a kezdeti felháborodást egy-egy személyes találkozást mellőző csipőből történő elutasítás után. Egyrészt, mert a valódi okát nagyon ritkán tudjuk meg - feltéve, hogy nem nyilvánvaló (pl. németesként angolos pozíciót pályáztunk meg). Másrészt, mert hasonló helyzetben, mi is hasonlóképpen cselekednénk: önző módon csak azokat hívnánk be interjúra, akik minden tekintetben megfelelnek a saját magunk által felálított publikus és kevésbé publikus szempontoknak. Ha pedig az önéletrajzod rendben, és valóban megfeleltél a publikus elvárásoknak, ennek ellenére nem hívtak be, nézd a jó oldalát: nem rabolták feleslegesen az idődet. Valószínűleg volt más, nem publikus szempont, vagy más forrásból (belső pályázat, belső ajánlás) töltötték be a munkakört.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.